Eddigi életem során elég sok tortát készítettem már, de ez magasan elvitte a pálmát a hétvégén. A kislányom születésnapjára sütöttem, és akkora sikere volt, hogy 10 perc alatt befalta a család. Annyira könnyű a tészta és a krém is, hogy nem érzi az ember megterhelőnek, hogy akár 2 szeletet is benyomjon belőle az ünnepi ebéd után.
Hozzávalók / 8 adag

A csokoládés tejszínkrémhez
6 dl habtejszín
15 dkg étcsokoládé

A csokoládés tésztához
5 dkg étcsokoládé
10 dkg margarin
0.5 db vanília (kikapart belseje)
5 db tojássárgája
4 db tojásfehérje
11 dkg cukor
9 dkg finomliszt
1 csipet só

A díszítéshez
5 dkg csokoládéforgács


Elkészítés

A csokoládés tejszínkrém
A krémet már előző nap elkészíthetjük (a lényeg, hogy minimum 10 órát hűljön a hűtőben), hogy legyen ideje összeérni, és szép krémes állagú legyen. A tejszínt főzzük fel, majd olvasszuk fel benne a csokoládét, keverjük simára, majd botmixerrel dolgozzuk sima krémmé.
Hagyjuk kihűlni, majd tegyük a hűtőbe.
A csokoládés tészta
A tésztához a csokoládét vízfürdőben olvasszuk fel, majd keverjük el a puha margarinnal, sóval és a vanília kikapart belsejével. Az egészet elektromos habverővel habosra keverjük, majd egymás után hozzákeverjük a tojássárgákat.
A tojások fehérjéjét a cukorral nem túl kemény habbá verjük, és a margarinos masszához adjuk, majd beleszitáljuk a lisztet is.
A csokoládés masszából öt tortalapot sütünk. A sütéshez a tepsiket sütőpapírral béleljük ki, és egy 24 cm átmérőjű tortaformát körberajzolunk, ebbe a körbe kenjük egyenletesen szét a tésztát, majd 190 fokra előmelegített sütőben 4-5 perc alatt készre sütjük. A kész tortalapot azonnal lehúzzuk a sütőpapírról, és hűlni hagyjuk.
Díszítés
Az összeállításnál a tortalapok széleit egyenletesre vágjuk, a tejszínkrémet elektromos habverővel felhabosítjuk. A tortát rétegesen összeállítjuk, oldalán egyenletesen elkenjük a krémet, és vastagon megszórjuk a tetejét csokoládéforgáccsal.