A neten láttam ezt a tortát, egyből megtetszett. :) Elkészíteni nem olyan bonyolult, mint ahogy látszik, de vannak fent videók a készítéséről, amik segíthetnek. :)
Hozzávalók / 10 adag

piskóta
3 db tojás
3 evőkanál finomliszt
3 ek cukor
0.5 csomag sütőpor
0.5 dl napraforgó olaj

krém
75 dkg mascarpone
3 ek nutella

máz
150 g cukor
100 g víz
100 g sűrített tej
10 g zselatin
60 g víz
150 g fehér csokoládé
3 csepp ételfesték (kék, ízlés szerint)


Elkészítés

piskóta
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral és az olajjal fehéredésig verjük.
A tojásfehérjét pici sóval kemény habbá verjük.
A lisztet a sütőporral elkeverjük.
A lisztet és a kemény habbá vert fehérjét 3 részletben a sárgájához keverjük.
Kivajazott formába öntjük, előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.
krém
A mascarponét a nutellával elkeverjük.
A kihűlt piskótára kenjük a krémet úgy, hogy teljesen bevonja, tehetjük kicsivel nagyobb formába, hogy mindenhova jusson krém. A tetejét elsimítjuk.
3 órára fagyasztóba tesszük.
máz
150 g cukrot, 100 g vizet, 100 g sűrített tejet feltesszük közepes lángon főni.
10 g zselatint 60 g vízzel elkeverünk, hagyjuk megduzzadni.
Ha forr a sűrített tejes cukor, beletesszük a zselatint, feloldjuk benne, elzárjuk a lángot.
Kimérjük a fehér csokit, ráöntjük a többi hozzávalót, kézi botmixerrel elkeverjük, leszűrjük, ételfestékkel elkeverjük, kicsit hagyjuk hűlni. Ha túlságosan kihűl, mikróba betehetjük pár másodpercre.
A tortát egy tálcára helyezett rácsra vagy pohárra helyezzük, leöntjük úgy a mázzal, hogy mindenhova jusson. Tetszés szerint díszítjük gyümölccsel, cukorral. Hűtőbe tesszük.