Teljesen kihűtve, sőt még másnap is nagyon finom a torta.
Hozzávalók:

26 cm-es tortaformához:
1 kg őszibarack
15 dkg liszt
15 dkg porcukor
2 evőkanál kakaó
1/2 csomag sütőpor
1/4 teáskanál szódabikarbóna
15 dkg margarin
2 csomag vaníliás cukor
2 db tojás
1 dl tejszín

Elkészítés:

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd rakjuk ki a cikkekre vágott őszibarackkal.

A porcukrot, a vaníliás cukrot, az egész tojásokat, és a puha margarint kezdjük el habosra keverni. Pár perc után adjuk hozzá a kakaót, majd keverjük alaposan össze. Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, és a szódabikarbónával, majd szitáljuk hozzá a kakaós masszához, és szintén keverjük pár percig, hogy egy sima masszát kapjunk.

Ezután a tortaformában lévő barack tetejére kanalazzuk rá a simára kevert tésztát, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét. (Kicsit ütögessük a tortaformát az asztallapjához.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig. (Én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve, hagyjuk a tortát a formában pár percig hűlni, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk át egy tálcára. Ezután a sütőpapírt óvatosan húzzuk le a barackról, és így hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt, ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk.