Nem tudom, másnál hogy van, de nálam rendszeresen felhalmozódik a petrezselyem, és ha már megvan a téli készlet, akkor remek felhasználási mód lehet ez finom, könnyű, nyári leves is!

Hozzávalók / 4 adag

30 dkg burgonya (tisztán mérve)
2 csokor petrezselyem (nagy)
6 dkg mascarpone
1 közepes db vöröshagyma
1 db leveskocka
3 ek olívaolaj
8 dl víz
só ízlés szerint
bors ízlés szerint (frissen őrölt)

Elkészítés

A petrezselyem vastagabb szárait letépkedjük, de nem dobjuk ki, erre is szükségünk lesz, majd megmossuk az egészet. Ezután forrásban lévő enyhén sós vízbe rakjuk a leveles részét pár másodpercre, majd rögtön kiemeljük egy szűrőlapát segítségével, és egy hideg vízzel teli tálba tesszük egy rövid időre, ezután leszűrjük.

A petrezselyem főzőlevében feloldjuk a leveskockát, a létől még intenzívebb lesz az íze.

A finomra vágott hagymát egy csipet sóval megpároljuk, majd hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott burgonyát, kicsit átforgatjuk, felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a petrezselyem szárait, ízlés szerint borsozzuk, és puhára főzzük.

Ezután a tűzről levesszük, hozzáadjuk a petrezselyemleveleket, majd egy botmixer segítségével simára dolgozzuk, belerakjuk a mascarponét, és azzal is simára keverjük.

Végül visszatesszük a tűzre, ha szükséges, utánízesítjük, felforraljuk, és kész.