Hozzávalók:
A tésztához:
60 dkg liszt
20 dkg vaj
4 kanál cukor
1 mokkáskanál szódabikarbona
bő fél csésze tejben felfuttatott 3 dkg élesztő

A töltelékhez:
1 üveg savanykás lekvár
50 dkg dió
20 dkg cukor
10 dkg vaj
6 kanál méz

A csokimázhoz:
8 púpozott kanál porcukor
4 kanál kakaó
diónyi vaj

Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból puha, rugalmas tésztát gyúrtam, 3 egyenlő részre osztottam, és rendre kinyújtottam őket vékony lapokra.

A tepsibe sütőpapírt simítottam, ráterítettem az első tésztalapot és megkentem jó vastagon savanykás eperlekvárral, megszórtam a cukorral összekevert darált dióval, amit meglocsoltam olvasztott méz és vaj keverékével. Utána jöhetett a következő lap, ismét lekvár, ezúttal barack és megint cukros dió megöntözve mézes vajjal. Végezetül beterítettem az utolsó lappal.

Tiszta konyharuhával letakartam, és 1 órát pihentettem, majd villával megszurkáltam, és forró sütőbe dugtam. Körülbelül 3/4 órát sült, amíg a tészta a tepsi szélétől szépen elvált, a teteje meg enyhén rózsaszínűre pirult. Akkor hagytam kihűlni a tepsiben, majd a sütőpapír segítségével könnyedén át tudtam emelni egy nagy tálcára.

A csokimázhoz összekevertem a hozzávalókat annyi tűzforró vízzel, amennyivel egy pasztaszerű massza nem lett az egészből. Ezzel bevontam a sütemény tetejét, és egész estére a kamrában hagytam megszilárdulni.