Hozzávalók
40 dkg cseresznye
2 dl joghurt
30 dkg cukor
40 dkg liszt
1 vaníliarúd
1,7 dl étolaj
4 tojás
Kevés vaj a formához
A krémhez:
0,75 kg tejszínes krémsajt
4 nagy ek apróra vágott citromfű
1 citrom
1 zöldcitrom
6 ek cukor
Elkészítés
A joghurtot simára keverjük a liszttel, cukorral, tojásokkal, a vaníliarúd kikapart magvaival és az olajjal. Lemérjük a masszát (kb. 1,2 kg). Egy 26 cm-es forma aljára sütőpapírt teszünk, az oldalát kivajazzuk. A tészta egyharmadát belesimítjuk, megszórjuk a cseresznye egyharmadával. 160 fokos sütőben készre sütjük. Mikor langyosra hűlt, kivesszük a formából, lehúzzuk a sütőpapírt, rácson kihűtjük.
Így teszünk még kétszer, míg el nem fogy a tészta és a cseresznye.
Mikor mindhárom lap teljesen kihűlt, összeállítjuk a krémet. A krémsajtot összekeverjük a citromfűvel és a cukorral. Belereszeljük a lime és a citrom héját, belecsorgatjuk a levét, ezzel is alaposan elkeverjük.
A krémet szintén háromfelé osztjuk, elosztjuk a lapok között és a torta oldalán. Kicsit behűtjük, hogy az ízek összeérjenek, de nem kell sokáig.

0 Megjegyzések