Ezeket a kedves kis minipárnácskákat bátran vihetjük magunkkal most tavasszal, de akár nyáron is piknikezni, kirándulni. Ha megállunk egy kis pihenőre, vagy akár menet közben is könnyedén elfogyaszthatjuk.
Hozzávalók/ 6 adag

A tésztához
35 dkg teljes kiőrlésű liszt
30 dkg finomliszt
2 kávéskanál só
50 dkg vaj
2 ek almaecet
2 dl víz (jeges, hideg)
1 db tojás (a tészta megkenéséhez)
2 teáskanál szezámmag (a tészta megszórásához)

A töltelékhez
50 dkg spenót
25 dkg ricotta
1 ek vaj
1 gerezd fokhagyma (újfokhagyma)
2 közepes db újhagyma
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
2 csipet szerecsendió

Elkészítés

A tésztához
Egy nagy tálban keverjük össze a sóval összeszitált lisztet a vajjal, az ujjainkkal morzsoljuk teljesen grízesre.
Adjuk hozzá a vízzel fellazított ecetet. A lisztkeverék közepébe öntsük, és dolgozzuk jól ki vele a tésztát. Ha kevésnek bizonyul a víz és száraznak tűnik a tészta, adhatunk még vizet hozzá. Akkor dolgoztunk jól, ha a tészta összeáll és nem morzsálódik.
Folpackba csomagolva tegyük a hűtőbe egy órára vagy akár egy egész éjszakára pihenni a tésztát.
A töltelékhez
Közben készítsük el a tölteléket. Melegítsünk egy kevés vajat serpenyőben.
Vágjuk fel a hagymát, és dobjuk rá a forró vajra, majd a tisztított spenótot (ha túl nagyok a levelek, vágjuk kisebb darabokba). Aki szereti, tehet hozzá zúzott fokhagymát is. Ekkor jöhetnek a fűszerek, só, bors, szerecsendió ízlés szerint. A hozzávalókat a ricottával pár perc alatt összemelegítjük, nem főzzük meg.
A kész tölteléket húzzuk le a főzőlapról, és hagyjuk kihűlni.
A tészta összeállítása, sütése
A hűtőből kivett tésztát pihentessük 10 percig, majd lisztezett deszkán nyújtsuk maximum fél centi vastagságú téglalap formára. Közben melegítsük 180 fokra a sütőt.
Derelyevágóval készítsünk 4x5 cm-es lapokat, a közepükbe tegyünk spenótos tölteléket. A tészta széleit kenjük meg felvert tojással, és hajtsuk össze a hosszabbik oldal felől a két végét. Picit nyomkodjuk meg a széleket, hogy sütés közben ne folyjon ki a töltelék.
Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük a töltött párnácskákat, kenjük meg a tetejüket felvert tojással, és szórjuk meg szezámmaggal.
Ekkor mehetnek a sütőbe 20-25 percre aranybarnára pirulni. Ha kivettük a kész sütiket, takarjuk le konyharuhával egy tálban, és hagyjuk kihűlni, nehogy megégesse a szánkat a töltelék. Jó étvágyat hozzá.