Napok óta krumplit ennék krumplival, és most főzelék formájában készítettem el!
Gyors és egészséges alapanyagokból készül.
Kell ennél több?
Hozzávalók/ 2 adag

50 dkg burgonya
4 gerezd fokhagyma
100 ml szójajoghurt (növényi joghurt)
1 tk mustár
2 db babérlevél
2 evőkanál teljeskiőrlésű tönkölybúza liszt
só ízlés szerint

Elkészítés

Meghámozzuk a krumplikat, és egyenlő darabokra kockázzuk (kb 1x2 cm-es darabokra).
Annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje, és kb. 3 kiskanál sót teszünk rá.
Megpucoljuk a fokhagymákat, és a babérlevél kíséretében azt is beledobjuk.
Egy pohárban elkeverjük a lisztet, először nagyon kevés vízzel (ha sok lett a főzőlé, akkor azt is használhatjuk), majd hozzákeverjük a szójajoghurtot és a mustárt. Mindkettőtől kap egy kicsit savanykás ízt.
Amikor már megpuhult a krumpli, akkor kevergetés közben beleöntjük a habarást.
Rottyantunk rajta még néhányat, és már kész is.