A szűzpecsenye az egyik legfinomabb része a sertésnek, azonban a legkönnyebb elrontani, ugyanis sokan túlsütik, pedig ez az egyik legkönnyebben és leggyorsabban elkészíthető husi. :)
Hozzávalók/ 4 adag

1 db sertésszűz
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál mustár
2 ek olívaolaj
1 ek sertészsír
só ízlés szerint
bors ízlés szerint

Elkészítés

A szűzpecsenyét megtisztítjuk, és másfél-két ujjnyi szeletekre vágjuk, majd sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát a szeleteknek.
Egy tálba az olívaolajba beletesszük a mustárt, és belereszeljük a fokhagymát, jól összekeverjük, majd bekenjük vele a hússzeleteket.
10-20 percig hagyjuk pihenni, addig érdemes elkészíteni a köretet.
Egy serpenyőt felforrósítunk, beleteszünk egy kis zsírt (csak, hogy éppen ne legyen száraz a serpenyő), majd beletesszük a hússzeleteket, és magas hőfokon mindkét oldalát 3-3 percig sütjük. (Egyszerre ne tegyünk sok húst a serpenyőbe, nehogy vizet engedjen.)
Miután megsültek a szeletek, egy tányérra kitesszük, és néhány percig hagyjuk pihenni. (Pl. amíg befejezzük a köretet.)