Nálunk most készül a glyko karidaki (diócska), május végétől június közepéig a háziasszonyok leszedik a zölddiót, sziruppal befőzik, hogy legyen mit kínálni egész évben. A teljes storyt elolvashatjátok a cseresznye szirupban receptemnél. Az összes glykoból ez a két nagy kedvenc, a karidaki a kerasakival (cseresznye) versenyezve.
Hozzávalók / 12 adag
1 kg dió (zöld)
1 kg cukor
3.75 dl víz
1 fél citromból nyert citromlé
1 db szegfűszeg (diónként)
Elkészítés
Válasszunk kisebb, nagyon zsenge zölddiókat, húzzunk kesztyűt, mert a dió barnára festi a kezünket. Éles kiskéssel vékony rétegben hámozzuk le a diók külső héját, majd vágjunk le egy pici szeletet a két csúcsánál.
Forraljunk vizet, dobjuk bele a diócskákat 2-3 percre, öntsük le a vizet és ezt ismételjük meg még kétszer, mindig friss vízzel (így veszti el a kesernyés ízét), majd öntsük le a vizet, a diókat szurkáljuk meg a kocsányánál, szorítsuk ki belőlük a benne maradt vizet, majd a kelekezett lyukakba szúrjunk egy szegfűszeget.
A 1,5 pohár vizet tegyünk fel forrni az 1 kg cukorral, tegyük bele a diókat, gyöngyözve forraljuk 15-20 percig, a habját le-leszedve, majd hagyjuk kihűlni a lábosban. Ha kihűlt, újraforraljuk mégegyszer, most már ellenőrizve a szirupunkat (ha egy kistányérra cseppentve a szirup megáll, akkor már jó). Ha besűrűsödött, elzárjuk a gázt, és a fél citrom levét belefacsarjuk, hagyjuk kihűlni.
Ha teljesen kihűlt, nagyon tiszta, hermetikusan zárható üvegekbe osztjuk.

0 Megjegyzések