Hozzávalók

A lazachoz:
👉 3db lazacfilé
👉 0.5db citrom leve
👉 só (ízlés szerint)
👉 őrölt színes bors (ízlés szerint)
👉 5dkg vaj
👉 2ek olívaolaj

A paprikás-mártáshoz:
👉 20dkg lazac
👉 1db vöröshagyma
👉 2gerezd fokhagyma
👉 1db TV paprika
👉 1db paradicsom
👉 2dl tejföl
👉 só
👉 őrölt fehér bors
👉 1tk ételízesítő
👉 1tk pirospaprika
👉 1tk Piros Arany
👉 1csip őrölt szerecsendió
👉 3dl víz
👉 2ek olívaolaj

A túrós csusza réteshez:
👉 1csom réteslap
👉 20dkg kocka tészta
👉 50dkg túró
👉 só
👉 3ek olaj

Elkészítés

A lazacfiléket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ráfacsarjuk a citromlevet, majd legalább egy órát állni állni hagyjuk, hogy az ízek jól átjárják.

A vajat és az olívaolajat felhevítjük egy serpenyőben, majd a bőrével lefelé belerakjuk az előzőleg befűszerezett lazacot. A forró zsiradékkal locsolgatva, kb. 5 percig sütjük. Ezután berakjuk a180 fokra előmelegített sütőbe, és 15 percig sütjük. Tálalásig melegen tartjuk.

A mártáshoz a nyers lazacot felvágjuk kisebb darabokra. A vöröshagymát és a fokhagymát apróra, a paradicsomot, és a paprikát vékonyra szeleteljük. Az olívaolajat felmelegítjük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Beleöntjük a fokhagymát, majd pár pillanat múlva a paprikát és paradicsomot, és tovább pároljuk. Megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk a Piros Aranyat, alaposan összekeverjük, és felöntjük a vízzel. Ezután ízlés szerint sózzuk, megszórjuk a fűszerekkel és kb. 15 percig főzzük. Majd hozzáadjuk a feldarabolt lazacot, a tejfölt, és további 15 percig főzzük. A készre főtt paprikást ezután leturmixoljuk, majd egy szűrőn átszűrjük, hogy szép selymes legyen a szósz, és tálalásig melegen tartjuk.

A kocka tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük, alaposan lecsepegtetjük, és egy kevés olajon megfutattjuk. Ezután hozzáadjuk a túrót, ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk hűlni. Egy nedves konyharuhára rárakunk egy réteslapot, lekenjük olajjal, majd ráhelyezzük a következő réteslapot, és még egy harmadikat. Ezután körbe a széleknél kb. 1,5 cm-es csíkot hagyunk, és rákanalazzuk a csuszát a rétesre. A konyharuha segítségével feltekerjük a rétest. Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, meglocsoljuk olajjal, ráhelyezzük (egymástól kicsit távolabb) a réteseket, majd mindegyiket lekenjük vékonyan olajjal. Berakjuk az előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit magasabb hőfokon, szép ropogósra sütjük. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem.)