A legtöbb ember alig várja, hogy eljöjjön a nyár, és a grillezések ideje. Ilyenkor jól ki lehet ülni a kertbe, körbeülni a tűzhelyet, és nagyokat sütögetni.
Ha télen is egy kis barbecue-ra vágysz, nyugodtan elkészítheted bent a lakásban.

Hozzávalók:

2 kg sertéshús
250 gramm szalonna
500 ml sör
2-3 hagyma
egy fél citrom leve
400 ml víz
őrölt fekete bors
koriander
grill fűszerek

Elkészítés:

1. A hús mossuk meg, és vágjuk kockákra, majd tegyük egy serpenyőbe. Adjuk hozzá a sót, a koriandert, a grill fűszereket. Ezután csavarjuk rá a citrom levét, adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, és a sört. Pácoljuk be 2-3 órával már az elkészítés előtt.

2. Ezután szúrjuk a húsokat, szalonnával, és hagymával felváltva a grill pálcára. Állítsuk a pálcákat a befőttesüvegbe. Egy üvegbe 4-5 pálcánál többet semmiképp ne tegyünk. Öntsünk az edénybe 200 ml vizet, és adjuk hozzá a maradék hagymát.

3. Fedjük le az üveget fóliával, és ellenőrizzük, hogy a külső fele mindenképp száraz legyen.

4. Tegyük az üveget a sütőbe, és süssük 60-80 percig 180-200 fokon. Az üvegeket a hideg sütőbe tegyük, és úgy melegítsük fel.

Amikor megsültek, kapcsoljuk ki a sütőt, és még hagyjuk állni benne vagy 25 percet, míg kihűl. Különben a nagy hőmérsékletkülönbség miatt szétpattanhat az üveg.