Volt egy cseh lakótársam, aki csinált nekem így padlizsánt, én pedig tovább fejlesztettem formailag egy kicsit :).
Hozzávalók / 2 adag

A padlizsánhoz
2 db padlizsán
1 kis db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
5 dkg császárszalonna
3 db olajbogyó
oregánó ízlés szerint
bazsalikom ízlés szerint
2 teáskanál olívaolaj

A dekorációhoz
15 dkg virsli (2 pár)
2 db szegfűszeg
1 db olajbogyó
20 dkg burgonya

Elkészítés            
A padlizsánokat mossuk meg, a száras végét vágjuk le, majd írdaljuk be a padlizsánokat: az egyikbe szeljünk karikákat (DE NE VÁGJUK LE ŐKET TELJESEN), a másikra pedig mély rácsmintás bemetszéseket ejtsünk.
Ha készen vagyunk, sózzuk be a padlizsánokat, jól dörzsöljük be a sót a résekbe, s hagyjuk legalább 30 percig így állni.
Míg áll a padlizsán, szeleteljük fel a császárszalonnát kisebb centis darabokra, a vöröshagymát, a fokhagymát, s az olívabogyókat pedig vékony szeletekre.
Mossuk ki a padlizsánokat alapossan, és a résekbe ügyesen tömjük befelé a a Hozzávalókat, egy fogpálcika jó szolgálatot tehet, ha ujjal nehezen megy. (A rácsosan beírdalt padlizsánt pedig úgy változtathatjuk sünivé, hogy levágunk egy picit az aljából, hogy imbolygás nélkül stabilan feküdjön, faragjunk neki helyes orrot egy késsel, 2 szegfűszeggel adhatunk neki szemet és egy fél olívabogyót fogpálcika segítségével tűzzünk a kivágott orrcsúcsra).
Ha készen vagyunk, helyezzük a padlizsánokat egy alufóliával kibélelt tepsibe, s kevés olívaolajat keverjünk össze a fűszerekkel (oregánó, bazsalikom), és egy kanál segítségével locsoljuk meg vele a padlizsánokat.
Helyezzünk a padlizsánok mellé 2 szem bemetszett krumplit.
Az egészet fedjük le fóliával, s rakjuk be sütőbe sülni. Úgy 35-45 perc múlva vegyük le a fóliát, és süssük még 20-30 percet legalább. Akkor jó, ha a padlizsán egy picit összeesett, és a krumpli is megpuhult, a császárszalonna kilógó vége pedig megpirult. Az utolsó 10 percben rakjuk mellé a beírdalt virsliket is. 
Kedvenc öntetünkkel tálaljuk, és még melegen együk meg, jó étvágyat.