Szerencsére évről évre egyre több cukkini terem a családi "kertészetben", ezzel együtt teremnek a jobbnál-jobb cukkinis receptek. Íme az egyik, anyukám specialitása. Bármilyen sajtot rakhatunk a végén a húsra, isteni lesz. Több napig is eláll, és jól bírja a mikrózást is.
Hozzávalók / 5 adag
3 nagy db cukkini
80 dkg darált sertéshús
1 ek napraforgó olaj
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 nagy fej vöröshagyma
1 db tojás
5 dkg füstölt sajt
5 dkg camembert sajt
Elkészítés
A cukkiniket megmossuk, félbevágjuk. Ha magosak, a magokat kikanalazzuk és kidobjuk. A cukkini belsejét kivájjuk, félretesszük.
Kevés olajon a hagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a kivájt cukkinit. Sózzuk, borsozzuk, és pár perc párolás után hozzáadjuk a darált húst is, majd együtt addig főzzük, amíg a leve el nem párolog.
Félrerakjuk, kicsit hagyjuk kihűlni. Addig egy tepsibe dupla réteg sütőpapírt rakunk (sok levet ereszt sütéskor), majd egymás mellé rakjuk a cukkiniket.
A tojást hozzádolgozzuk a darált húsos cukkinihez, majd ezeket beletöltjük az üreges cukkinikbe. A sajtokat pedig tetszés szerint ráhelyezzük a húsra.
Így tesszük az előmelegített 200 fokos sütőbe 25-35 percre.
0 Megjegyzések