Nagyon régóta ki szerettem volna próbálni, milyen is lehet a quiche, ha magam készítem :) Sokat ettem a kávézóban, ahol dolgoztam ilyen mini méretűt :)
Hozzávalók / 4 adag

A tésztához
20 dkg finomliszt
10 dkg margarin
3 ek víz (pár kanál)
só ízlés szerint

A tetejére
1 db póréhagyma
3 db tojás
200 ml főzőtejszín
8 dkg sajt
1 kis db paradicsom
20 dkg sonka
5 dkg margarin
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 közepes db újhagyma


Elkészítés

A 20 dkg lisztet 10 dkg margarinnal gyúrjuk össze egy pár kanál víz segítségével. Gyorsan dolgozzunk, sózzuk ízlés szerint. Amint a tészta összeállt, rakjuk egy órára hűtőbe.
Miközben a tészta hűl, mossuk meg a póréhagymát és szeljük karikákra. 5 dkg margarinon pirítsuk meg, majd dobjuk rá a felkockázott sonkát, és süssük 10 percig a serpenyőben.
Ha letelt az idő, a tésztát nyújtsuk ki, és kivajazott quiche formába vagy hullámos szélű tortaformába nyomkodjuk bele. Villával szúrkodjuk meg, és egy sütőpapírt rizzsel a közepén tegyünk rá. Így süssük 200 fokon előmelegített sütőben 10 percet.
Miután a tésztát kivettük és levettük róla a rizst, hagyjuk kicsit hűlni. Közben keverjük össze a 3 tojást, a tejszínt, a reszelt sajttal. Sózzuk, borsozzuk.
A kihűlt quiche tésztán szétoszlatjuk a sonkás-hagymás tölteléket, erre öntjük a tojásos tejszínt. Megszórjuk egy kis újhagymával, és rátesszük a paradicsomot félkarikákra vágva.
Visszatesszük a sütőbe 180 fokra, és még 25 percig sütjük.