Ezeket a gombafejeket szoktam csinálni magában is, és akkor főtt rizzsel tálalom. Úgy is nagyon
finom.:)
Hozzávalók / 3 adag
Az alaphoz:
1 kg burgonya
2 dl tejföl
2 ek olaj
1 ek szárított kapor
só és őrölt bors
A gombához:
6 db nagy csiperkegomba
10 dkg vaj
10 dkg reszelhető sajt
só, bors
Elkészítés
A krumplit hámozzuk meg, és egészben főzzük sós vízben kb. 10 percig. Ezalatt félig megpuhul, de nem fő meg teljesen.
Utána karikázzuk fel a krumplit, nem túl vastag karikákra. (Ha nagy szemű, akkor lehet a karikákat félbe is vágni, különben nem fog rendesen megsülni. ) A szeleteket tegyük egy közepes, magas peremű tepsibe vagy valamilyen sütőedénybe.
A tejfölt keverjük össze az olajjal és a fűszerekkel, és ezt keverjük össze a krumplival.
A gombákból törjük ki a szárát, erre nem lesz szükség. (A gombafejek héját semmiképpen se húzzuk le, csak tisztítsuk meg, ha szükséges, mert ez tartja majd benne a szaftot! ) Ezután a gombákat ültessük rá a krumplira úgy, hogy a gombafej belseje nézzen felfelé.
Minden gombafejbe tegyünk először egy-egy csipet sót és borsot. A vajat vágjuk 6 egyforma darabra, és ezt is tegyük bele a gombába, majd a reszelt sajtot tegyük a töltött gombák tetejére.
Utána az egészet fedjük le alufóliával, és tegyük be a sütőbe 220 fokra. Süssük 20 percig lefedve, ezután vegyük le róla a fóliát, és kb. 10 percig pirítsuk még.
0 Megjegyzések