Eredetileg, Jamie Oliver könyvéből van a recept, de átalakítottam aszerint, hogy mi volt otthon. Elképesztően hamar megvan, és nagyon finom. :)
Hozzávalók / 8 adag
10 dkg csirkemell filé
rozmaring ízlés szerint
5 gerezd fokhagyma
bors ízlés szerint
só ízlés szerint
50 dkg penne
40 dkg zöldbab (nekem fagyasztott)
40 dkg spenót (nekem fagyasztott)
4 ek pesto
20 dkg parmezán sajt (a tálaláshoz, ízlés szerint)
30 db koktélparadicsom
1 ek olívaolaj
Elkészítés
Vágjuk a csirkét apró csíkokra, tegyük egy teflonedénybe egy kis olajjal, gyújtsunk alá, majd fűszerezzük ízlés szerint.
Tegyük fel a tésztát főzni (nagy lábosba, sok vízzel és sóval), és ha már csak 3-4 perc maradt a főzési időből, tegyük mellé a zöldbabot is.
Vágjuk ketté a koktélparadicsomokat, majd rakjuk őket és a spenótot egy nagy wokba (nekem a végén ketté kellett szedni, mert túl sok lett). Közben néha kevergessük meg a csirkét, figyeljünk arra, hogy nehogy odaégjen.
Szűrjük le a tésztát és a babot, és adjuk a spenóthoz. Kanalazzuk bele a pestót, és préseljük hozzá a fokhagymát. Ha a csirke megsült, adjuk azt is hozzá.
Ha szükséges, fűszerezzük még borssal, sóval, esetleg chilivel, de vigyázzunk, hogy tálalásnál parmezán is kerül majd a tetejére, így az is ad majd egy kis sósságot neki. Adhatunk még hozzá egy kis fokhagymát vagy pestót, ha szeretnénk.
Főzzük/süssük össze az egészet, majd tálaljuk egy kis parmezán sajttal a tetején.
Zsebeljük be a dicséreteket. :)
0 Megjegyzések