Elképesztően egyszerű és legalább ennyire finom töltött édesburgonya, amit kevés munkával, akár hétköznap este összedobhatunk. 

Hozzávalók / 4 adag

4 db édesburgonya
4 ek tejföl
10 dkg cheddar sajt
20 dkg sült sertéstarja (felkockázva vagy "tépkedve")
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
petrezselyem ízlés szerint
2 közepes db újhagyma

Elkészítés

Az édesburgonyákat alaposan megmossuk, majd megszurkáljuk, és 200°C-os sütőben nagyjából 45 perc alatt puhára sütjük. Hagyjuk egy kicsit hűlni őket, nehogy megégessük magunkat.
Vágjuk le a burgonyák tetejét, majd egy kiskanállal óvatosan kaparjuk ki a belsejét, vigyázva, hogy ne szakítsuk el sehol sem a héját.
A kikapart burgonyabelsőt törjük össze villával. Adjuk hozzá a tejfölt, a felaprított sült tarját, valamint a sajt 2/3-át. Sózzuk-borsozzuk, keverjük össze, és kanalazzuk vissza az édesburgonyák belsejébe.
A tetejüket szórjuk meg a maradék sajttal, és 180°C-os sütőben süssük őket 10-15 percig, amíg a sajt szépen ráolvad.
Tálaljuk melegen, frissen aprított petrezselyemmel, valamint újhagymával megszórva.