A rokonokat látogattuk meg Érden, és ilyen levessel kínáltak. Először vonakodva kóstoltuk meg, de utána azonnal elkérte édesanyám a receptet, és a család nagy kedvence itthon azóta is. Ez egy sós leves, könnyű a gyomornak, egyszerű elkészíteni.
Hozzávalók / 6 adag
A gombócokhoz
1 db tojás (nagyobb)
6 evőkanál búzadara
25 dkg tehéntúró
1 kávéskanál só
A leveshez
2 ek napraforgó olaj
1 púpozott ek finomliszt
1 teáskanál fűszerpaprika
2 dl tejföl
1.8 l víz
3 ek kapor (aprított)
só ízlés szerint
Elkészítés
A gombócokhoz
A tojást, a túrót, búzadarát és sót villával jól összedolgozzuk egy tálban, majd félretesszük.
A leveshez
Egy kb. 3 literes fazékban rántást készítünk az olajból, lisztből és pirospaprikából, felöntjük 3 dl vízzel.
Ezután jól elkeverünk benne 2 dl tejfölt, majd beleöntjük a maradék vizet. (3 x 5 dl)
Sózzuk, majd a forrásban lévő levesbe szaggatjuk vizes evőkanállal a gombócokat. A kaprot felaprítjuk, majd beleszórjuk.
Alacsony lángon kb. 15-20 percig megfőzzük a gombócokat, néha megkevergetjük, hogy ne ragadjanak le. (Én jobban szeretem, ha kicsit keményebbek, ezért van, hogy hamarabb lekapcsolom, de ez ízlés dolga.)
0 Megjegyzések