Hozzávalók / 4 adag

150 g keksz
6 dkg vaj
25 dkg mascarpone
150 g tejföl
2 db tojás
8 dkg cukor
1 ek finomliszt
1 ek citromlé

Elkészítés

A kekszet késes aprítóban apróra vágjuk, majd az olvasztott vajjal összekeverjük. Nem lesz egyben, morzsás marad. A muffin sütőformába papírkapszlikat helyezünk, és mindegyikbe teszünk a vajas kekszporból, majd jól belenyomkodjuk az aljába.

A krémsajtot keverjük össze a cukorral, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat. Ezután adjuk hozzá a citromlét, lisztet, és végül a tejfölt. Fagylaltos kanál segítségével oszlassuk el a krémet a formákban lévő kekszréteg tetején. Picit rázzuk meg a sütőformát, hogy a felső felület lapos legyen.

Előmelegített sütőben 160 °C fokon 15 percig süssük. Szobahőmérsékleten hagyjuk hűlni, s ha teljesen kihűlt, tegyük tálalásig hűtőszekrénybe. Nálunk nem mind jutott el a hűtőig, mert nem bírtuk ki, hogy ne kóstoljuk meg. Tetejét tetszés szerint díszíthetjük.

12 db lesz ebből az adagból.