Bologna környékén így készítik ezt az ételt, sajnos a zacskós változatokat nem szeretem. Sőt, annak az olaszhoz sincs köze. Ráadásul nem is spagettivel eszik, ez valahonnan Svédország környékéről indult szokás. 

Hozzávalók / 5 adag

2 ek vaj
3 szelet bacon (felkockázva)
250 g darált marhahús
250 g darált sertéshús
1 nagy db vöröshagyma
2 közepes szár halványító zeller
2 közepes db sárgarépa
1 dl vörösbor (vagy fehér)
2 dl alaplé (körülbelül, ízlés szerint pótolni a főzéskor)
só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint
400 g konzerv paradicsom
2.5 dl passzírozott paradicsom (ízlés szerint, mennyire szeretnénk hígra)

Elkészítés

A vajat megolvasztjuk, és rádobjuk a felkockázott bacont. Ha a husi szárazabb, mehet kicsit több bacon is, viszont a vaj elengedhetetlen eleme a ragunak. Picit sütjük, nem kell ropogósra, még előtte rádobjuk a darált húst. Ha már kifehéredik, ráöntjük a bort.

Közben gyorsan nagyon apróra vágjuk a hagymát, zellert, sárgarépát, és hozzáadjuk az egészhez a hámozott paradicsommal és a passzátával együtt.

Felöntjük egy kevés alaplével, sózzuk, borsozzuk, és 2-3 órán át rogyogtatjuk (érdemes félig lefedni fedővel), közben, ha szükséges, az alaplével pótoljuk az elfőtt levet. Egyszerű recept, csak időben érdemes elkezdeni :) Ha már szép sűrű, jól összefőtt, kész.

Igény szerint akár pár kanál tejet vagy kevés tejszínt is belefőzhetünk. Tagliatellével, parmezánnal tálaljuk. A ragut nem a tésztahalom tetejére halmozzuk, hanem összeforgatjuk vele.